Az AQUARÁZS Rekreációs Egyesület Története

Az egyesület 1995. március 15-én alakult AQUARÁZS Gyógysport Egyesület néven az alábbi alapító tagokkal:

Dr. Simon István Ágoston,
Dr. Simonné Kajtár Gabriella,
Dr. Dollmayer Ilse,
Dr. Deák Mónika,
Mihók Attila,
Mihók Attiláné,
Nagyné Kóczán Katalin,
Varga Zsolt,
Mózer Ilona,
Balla Márta.

Az egyesület elsőrendű célja az asztmás és mozgásszervi beteg gyerekek úszásterápiás gyógyítása volt. Kiegészítő tevékenységként télen sítábort, nyáron sport – és túratábort szervezett a vezetőség. 1995 szeptemberében 123 tag (gyermek) kezdte meg a tanévhez igazodó gyógyúszó edzéseket. Négy edző végezte a foglalkozások vezetését. A téli sítáborban 40 gyerek és szülő, a nyári négy hétig tartó sportnapközis táborban hetente 60-65 gyerek és a túratáborban 35 gyerek és felnőtt vett részt. A kezdeti lépések biztatóak voltak. A tagok létszáma folyamatosan növekedett, s 1998 októberében túllépte a 270 főt.

1996-ban a vezetők megállapodtak abban, hogy nem csak a rehabilitációra, hanem a prevencióra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Kidolgoztak egy olyan komplex prevenciós, rehabilitációs programot (melyet a mai napig is folyamatosan bővítenek) amelyben első helyen az úszás szerepel, de kiegészítő terápiaként megjelenik a hétvégi lovasterápia, a téli sítábor, a nyári sportnapközis- és túratábor, esetenként a hétvégi kerékpártúrák. Komoly lépés volt a prevenció felé a vasárnaponkénti úszás bevezetése az egészséges gyerekek számára, valamint a kiegészítő programok (sítábor, nyári táborok) megnyitása az egészséges gyerekek számára.

Az egyesület munkájában mindig kiemelt szerepet kapott – a prevenció és rehabilitáció mellett – a gyerekek szeretete, a minőségi munkavégzés és a családok minél nagyobb mérvű bevonása az egyesületi munkába (sítábor, túratábor, év végi „piknik” ). Az évek során folyamatosan bővült szerállományunk, amelyek segítségével jobb és hatékonyabb munkát végezhetünk.

1999-ben felvettünk tagjaink közé 3 mozgáskorlátozott fiút, akik rendszeresen részt vesznek a számukra kiírt versenyeken. Szereplésük irigylésre méltó, mivel rendszeresen több arany, ezüst és bronzérmet hoznak haza.

A megnövekedett tevékenységi kör és az alakuláskor meghatározott célok bővülése időszerűvé tette a név és szerkezeti változásokat. 2000. augusztus 24-i közgyűlés megszavazta az egyesület új nevét: AQUARÁZS Rekreációs Egyesület, valamint szakosztályokra bontását, amely jobban lefedi a jelenlegi tevékenységét. Így alakult meg az úszó-, szabadidősport- és a rehabilitációs. szakosztály. Napjainkban nem csak a gyerekek rehabilitációjával, hanem a felnőttek mozgásterápiás rehabilitációjával is foglalkozunk. Bár ez nehezebb feladat és még gyerekcipőben jár.
Jelen pillanatban több mint 310 taggal dolgozunk 17 úszócsoportban 7 edző segítségével, a téli sítáborban kétszer öt nap alatt 103 gyerek és felnőtt síelt, a nyári sportnapközis táborban hetente 180 gyerek sportolt, a túratáborban pedig 38 fő vett részt.

Az egyesület anyagi hátterét egy részt a tagdíjak, más részt a „Gyógyuljunk a Sporttal” Alapítvány támogatása adja. Nem rendszeres bevételként jelentkeznek a pályázati pénzek valamint néhány támogató, bár az utóbbi időben ezek száma lecsökkent.

Székhelyünk:

9400 Sopron, Lomb utca 16/A

Úszásoktatás helyszíne

Lőver Uszoda, Sopron

Telefonszám:

+36 30 216 9513

E-mail

aquarazs@gmail.com

Scroll to Top